Költői kérdés, különösen, ha a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és az általa működtetett alapítványt, gyermekotthonait ért támadásokat nézzük. Állítólag lelepleztek, miközben igazából csak a vágyvezérelt igazságaikat, és az annak terjesztésére kapott júdáspénzt védik. Mert ilyenek ezek…
Lassan telnek a hetek, hónapok, mindjárt évek is, és egyre tisztább minden ebben a zavarosban. Összeállnak a mozaikkockák, kiderül, hogy ki, mikor és hogyan leplezett-nem leplezett le bármit is. Felsejlik a hálózat, mely sokmillió légyként röpült rá a témára. Ahogyan a zügy (és nyilván, a „leleplezés”) ősanyja fogalmazott, bizonyos Parászka Boróka: nem szabad nyugodni addig, míg Csaba testvér fejét nem vesszük. De milyen leleplezés lehet az, melyben Parászka Boróka neve egyáltalán felmerül ? Na ne vicceljünk…
***
Sokadik „leleplező” írás jelent már meg Csaba testvér otthonairól, az azokban uralkodó állítólagos „rendszer szintű” problémákról, amikor úgy döntöttem, márpedig nekem is szembesítenem kell(ene) Csaba testvért mindazokkal, amikkel vádolják. Azonnal kötélnek állt, így jött össze még valamikor augusztusban, hogy egy egész napot tölthettünk együtt, átbeszélve mindent. Igen, a legkényesebb kérdéseket is. Hogy mi érdekelt első sorban? A sorok közti valóság, a részletek, azok a szinte említésre sem érdemes apróságok, melyek nélkül nem bonthatjuk ki a teljes valóságot. Mondom, a valóságot, melynek sokszor nincs sok köze az egyik vagy a másik igazságához. Valóságból ugyanis csak egy van, igazságból bármennyi lehet. Utóbbiakból olvashattunk sok maréknyit az ún. oknyomozóknál. Úgynevezettek, mert mindent is csinálnak, csak nem OK-nyomoznak.
A Csaba testvérrel folytatott beszélgetés lényege nem az volt, hogy tételesen átvegyünk minden kijelentést és állítást, melyet aztán visszavont a „koronatanú” (Mónika); inkább az érdekelt, hogy mit és miként válaszol azokra a kérdésekre, melyeket ugyan százszor föltettek mások, de sosem neki, Csaba testvérnek. Ha fel is tették, a válaszok nem érdekelték őket, ők maguk válaszolták meg őket – Csaba testvér helyett, nyilván. Így megy ez ott, ahol nem az a lényeg, hogy utánajárj valaminek, hanem az a fontos, hogy előfeltevésed bizonyíthasd, melyet muszáj, hiszen éppen arra fogalmaztad meg támogatási kérelmed, hogy márpedig te leleplezed a csúnya, Fidesz- és diktatúrabarát „csuhás” viselt dolgait. Hát merészelték volna nem leleplezni!? Mi lett volna úgy a megítélt támogatásokkal? Visszafizetik? Aligha. Az elszámolás ugyanis akkor történik meg, ha az jelenik meg, amit terveztek. Zseniális…
***
Nyilván, érdekelt, hogy akkor miként is kezelték egymás között a helyzetet, mármint az úgymond „koronatanú” (Mónika) és Csaba testvér, miután minden is elhangzott abban a vágott interjúban, melyet hónapokig „utógondozott” az Átlátszó Erdély, s éppen csak pszichológust nem kellett fogadniuk ahhoz, hogy végre azt mondja ki Mónika, amivel kezdeni tudnak valamit a nagy oknyomozók.
Nem sikerült túl jól a mutatvány, mert bár sikerült hetekig ezzel tematizálni a magyar közbeszédet, a „koronatanú” végül maga ismerte el, hogy nem mondott igazat, azaz hazudott!
Böjte Csaba ezt így összegezte: Aminek nagyon örvendek, hogy én felvettem vele [Mónikával] a kapcsolatot, írt egy nagyon szép levelet, és azt mondta, hogy üljünk le, beszélgessünk. Mondtam, hogy akkor ülök le vele beszélgetni, ha azt a levelet, amit nekem írt, közzéteszi Facebookon is, nehogy az legyen, hogy azért ültem le vele, hogy lefizessem, hogy hallgasson. Leírta, hogy ő úgy érzi, hogy az ő keze által mások akarják az én fejemet venni.
Utána hívtam meg őt egy ebédre, a gyerekével együtt, elmentünk a vásárhelyi állatkertbe; én úgy érzem, vele jóban vagyok. Persze tudom, hogy néhány újságíró nagyon rossz néven vette tőle, amiért nyilvános levelet írt.
– Szőke László: Ez viszonylag követhető, de például az az információ mindenhonnan kimaradt, hogy Mónika 16 évesen került be a rendszerbe, én is most hallom ezt először, Öntől. Abban az ominózus interjúban ez ugyan nem hangzik el, de az igen, hogy (16 évesen) azért szökött el az otthonból, mert valami történt vele…
– Böjte Csaba: Az történt, hogy el akart menni Szovátáról, mondtam, rendben, elviszem Segesvárra, ahol kevesen, mindössze 10-12-en vannak, de oda nem akart menni. Ezért elszökött, de vissza is jött…
***
Itt aztán elhangzik, hogy mi is történt valójában, ami inkább tekinthető jogilag ugyan tilos, de ebben az esetben mindkét fél részéről elfogadott viszonynak – legalábbis erről tanúskodnak azok a „vallomások”, melyeket a „koronatanú” (Mónika) több barátnőjével is megosztott, s melyek aztán kiszivárogtak.
Az oknyomozók gyöngye, bizonyos Szabó Tünde (Átlátszó Erdély) ezekre utalva volt képes azt dürögni, hogy csak óvatosan a személyes üzenetek nyilvánossá tételével, azokhoz ugyanis személyiségi jogok kötődnek, s nem „illik” azokat sem nyilvánosságra hozni, sem bizonyítékként felhasználni. Aham. Értjük. Ők meg egy vágott interjú/vallomás alapján, mely semmilyen bíróságon nem állja meg a helyét, tehát amolyan véleménynek számít csupán, nos, ők egy ilyen állításfüzérre építettek egy egész lejárató kampányt. Zseniális…
De térjünk csak vissza a nagy oknyomzósdi legfelháborítóbb mantrájára, arra a bizonyos „rendszer szintű problémára”.
– Mit értsünk ezen a sokat ismételgettet „rendszer szintű problémán”?
– Hát ez az, ami engem és kollégáimat is nagyon zavarja, ugyanis általánosan fogalmaznak. Most éppen Kászonba megyünk, ahol jelenleg kilenc gyerek van; róluk mindent is összeírtak, aztán ők kellett menjenek iskolába másnap. Ilyennek a felnőtteket sem teheted ki, senkiről sem hozhatod nyilvánosságra csak úgy, hogy téged megerőszakoltak. Ha megtörtént, akkor az már elég trauma, nemhogy ezt még nyilvánosságra is hozzák…
– Nem arra játszanak, hogy tudják, Csaba testvér nem fogja perelni őket?
– Nem tudom mire játszanak, de azt gondolom, hogy a 100 ezer euróra rá kell dolgozni, nincs kecmec. Azt is tudom, hogy nem én vagyok a fő célpont, hanem az egyház maga. Ha nem lennék ferences szerzetes, akkor a kutya se foglalkozna vele…
***
Itt meg kell állnunk egy szóra, ugyanis nincs könnyű dolgom. Csaba testvér nyers, szókimondó, s nem sokat köntörfalaz, sőt, néha a felháborodás is jól kivehető hanghordozásából. Nem tudom ezért elítélni, hiszen abban egyet kell értenem vele (amúgy bárkivel megtenném), ha valakiről ennyi ocsmányságot leírnak, akkor joggal nézhető el neki, ha kiborul. Ráadásul, tőlem is végig kell hallgatnia ismét mindazt, amit már annyiszor. Ilyen a politikai szál is…
– Az nem fordult meg a fejében, hogy a Fidesz-közeli kapcsolatai miatt is támadják?
– Én mindenkihez próbálok közel lenni, le is írtam, segítek, hogy írj Pulitzer-díjas cikkeket. A hozzánk került gyerekek között olyan is volt, hogy rendszeresen járt diót lopni, s én befogadtam, hogy felneveljem. Én úgy gondolom, Jézus is ezt csinálta. Nem fogok valakinek hátat fordítani azért, mert politikus. Az első díjat, amit kaptam, azt Horn Gyulától adta, most akkor kommunista vagyok? Nem vagyok én kommunista!
– De ezek a háttérben azért ott vannak…
– Magyarországon nem is tudnak másképpen gondolkozni, azt látom, csak ez a két olvasat van. RMDSZ? Van olyan település, ahol, amikor a házat építettük, akkor MPP-és polgármester volt, és nagyon jóban voltam vele. Szárhegyen is sorra rendezzük a nagy ünnepségünket, ott sem RMDSZ-es a polgármester. Tehát ez nem számít nekünk…
– A román gyermekvédelmi rendszer ismerői állítják, hogy nincsen olyan családi ellátóház, melynek minden papírja rendben lenne. Önt is azzal támadják, hogy formai szempontból nincs minden rendben…
– Én kötve hiszem, hogy valami hiányozna, de mindig találnak kifogásolni valót, hiszen folyamatosan fejlődünk, változnak a körülményeink. Például, az a kedves Szabó is, akiről annyi rosszat írnak, nos, ez a fiú tíz éve fél évente elmegy pszichológushoz, és ott kap egy pecsétet, tehát nem én adom az alkalmassági minősítést. Másrészt, ezek állami iskolába jártak, tanítóik, osztálytársaik voltak, hittanórát látogattak, tagjai voltak a falusi tánccsoportnak. Déva és Kászon (ahol éppen vagyunk) 400 km-re van egymástól, s mégis egyedül én vagyok a hibás, aki nem vett észre semmit? S a többiek? A kászoni házat mellesleg egy pszichológus vezeti…
– Többször előfordul a cikkekben, hogy Csaba testvér „eltussolta” ezeket az eseteket.
– Ne feledjük, ezek a gyerekek olyan helyről jönnek, ahol sok mindent láttak, tapasztaltak. Emiatt idő kellett, amíg egyáltalán valami feltűnt. Ezzel nem mentegetek senkit, nem is vádolok senkit. A gyerekek elkezdtek erről maguk között beszélni, aztán elmondták a nevelőnek, a nevelő elmondta a házvezetőnek, ő nekem, és én másnap mentem a gyermekvédelemhez. Persze, utólag most mindenki azt mondja, hogy miért nem oldottam meg szépen, s nyugodtan én!? Az a döbbenet, és ezért nagyon veszélyes és kontraproduktív, mert ezek után egy intézményvezető úgy fog hallgatni ebben a témában, mint a sír, ugyanis végül rá fogják húzni a vizes lepedőt.
Én nem várok el azért dicséretet, hogy kiderítettük, megoldottuk és lelepleztük, de az erős túlzás, hogy itt „rendszer szintű a probléma”. Nyitott házban lakunk, a ’90-es években az egyik nagy problémánk éppen az volt, hogy miért nincs kapu és ki-beléptető rendszer? Én azt mondtam, ők önként jöttek hozzánk, ha el akarnak menni, elmehetnek ugyanúgy, ahogy te a saját gyerekedet nem zárod be, én sem zárom be az enyémeket. Ha jól érzik magukat, maradjanak, ha el akarnak menni, szóljanak; ha el kell vinni őket valahova, mi elvisszük őket.
– Nyilván, ennek a cirkusznak az lesz a következménye, hogy házakat kell bezárni, azok a gyerekek, akik eddig itt voltak, hazamennek, feltehetően ugyanoda, ahonnan jöttek, és ott – nagy valószínűséggel – nem lesz szebb sorsuk…
– A román ügyészséget messzemenően tisztelem. Ha egy emberi szervezetnek beteg, rákos daganata lesz, akkor az orvosnak nem az a célja, hogy az illetőt megnyomorítsa, hanem úgy eltávolítani a daganatot, hogy ne haljon bele a szervezet. A román ügyészségnek hálás köszönet, diszkréten végezte a dolgát.
Én az újságíróktól is ezt várnám el, hogy beszéljenek a gyerekekkel, ha látnak valahol valamit, akkor azt úgy oldjuk meg, hogy ne az egész fát kelljen tövestől kivágni, mert az a legegyszerűbb. Nekem a legegyszerűbb a kászoni házat bezárni.
A gond az, amikor olyan embereket vádolnak, akik hosszú évek óta hittel, szeretettel, türelemmel fogadják be és nevelik azokat a gyerekeket, sőt, velük is laknak, akiket más még egy fagyira nem hívna meg.
***
Itt ismét meg kell állnunk egy szusszanásnyit. Nem csak most, hanem akkor is, amikor Kászonban járunk, a beszélgetés napján, ugyanis játékra „kényszerülünk” a kászoni ház bentlakó gyerekeivel: megyünk paparazzikat fogni. Mert a mi oknyomozóink elérték azt, hogy az amúgy kiskorúakat (hiába tiltja törvény) kerítésén keresztül fotózzák rendszeresen lesifotósok. Értitek, gyerekek jogai, személyiségi jogok, miegymás. Nos, ennyire vannak figyelemmel ezekre az „apróságokra” az emberi és személyiségi jogok élharcosai, például az Átlátszó Erdély munkatársai. Ja, el ne feledjük, hogy a nevezett oknyomozó(?) műhely atyja (bizonyos Sipos Zoltán, alias Sipike) egy megvert újságíró esetében fontosabbnak tartja a bántalmazó, többszörösen elítélt bűnözők véleményét közölni, mint a bántalmazott (azóta jogerős bírósági ítélettel megerősített) újságíróét, nyilván azért, mert nem egy ideológiai oltáron áldoznak. Most képzeljük csak el egy ilyen „jogvédő” harcát, amint védi a kászoni gyerekek jogait. Ja, nem…
***
– Azt is sugallják, hogy „nagyon kicsik a fizetések”, azért nem tud biztonságos szakmai ellátást nyújtani a személyzet, mert alul vannak fizetve.
– Nálunk a kezdet kezdetétől úgy volt, hogy csak olyan nevelőt fogadunk be, aki összeköltözik a gyerekekkel. Ezzel együtt jár az is, hogy szállást, ételt, teljes ellátást kap. Déván például 3-4 szobás lakrészben laknak együtt. Aki pedig 15-20 évig gyereket nevelt nálunk, az megkaphatja a lakást…
– Milyen konfliktuskezelőnek tartja magát? Mert az is szerepel a vádak között, hogy felemeli a hangját, durván beszél a gyerekekkel, az alkalmazottakkal, hogy félnek Öntől …
– Hát erre mások kell válaszoljanak…
– Mi lehet az oka, hogy azok közül, akik bekerültek a rendszerbe nagyon sokan maradnak?
– Én úgy gondolom, hogy a nálunk felnőtt gyerekek nem sérültek. Lehet, hogy az apuka meghalt vagy részeges volt, de én nem úgy élem meg, hogy ezek a gyerekek sérültek. Én messzemenően visszautasítom. Mindenki Isten remekműve, Isten selejtet nem teremt. Ezt hiszem is, vallom is, mondom is. Nem selejtek ezek a gyerekek, bárhonnan is jöjjenek. Ki nem kapott az életben pofont, nyaklevest, nehézséget?
Van egy lányunk, aki azt mondta, hogy neki elég volt az iskola, de aztán később estiben mégis tanult, és tízszer ment el érettségizni; én nem is tudtam róla, de végül sikerült. Annyira talpraesett, ügyes, hogy most ősztől ő fog vezetni egy házat a férjével…
De visszatérve ezekre a történetekre. Igazából két gyerek mondott rólam rosszat: Mónika, aki 16 évesen került hozzám, és igazából 2-3 évet volt nálunk, illetve Cosmin, aki 3-4-es korában került hozzánk, s nyolcadikos korában hazament a testvéreihez Makkfalvára, a cigánynegyedbe. Ez a fiú mondta [Parászka] Borókának, hogy ő biza el kellett veszítse az identitását.
– Amúgy hogyan sikerül ezt az egészet elviselni? Távolodtak el Öntől?
– Folyamatosan járok templomokba, most is (augusztus) voltam Vajdaságban, Szentkúton, több mint ezer ember eljött. Felvidéken, Magyarországon, Erdélyben is, tehát igazából csurig teli templomokban misézek. Keresztény vagyok. Jézus Krisztus azt mondta, hogy aki utánam akar jönni, vegye vállára a keresztjét minden nap, és úgy kövessen engem. Hát ez biztos egy kereszt, de azt is gondolom, hogy legyen Isten dicsősége. Ezt a mindennapi keresztet gyermekeimért, kollégáimért, támogatókért, én ezt minden nap felajánlom, és nem mondom, hogy örvendek neki, a sok dicséretet sem érdemlem meg, de ezt a sok szidást sem, de ez van.
– Arra nem számított, hogy ez előbb utóbb be fog következni?
– Jakubinyi érsek atya mondta, hogy Csaba, valami nem tetszik nekem. Kérdem, mi? Nézd meg – mondta –, téged mindenki dicsér, ha jól csinálnád, akkor biztos szidnának is. Most úgy látszik kezdem jól csinálni. Én sok rossz emberrel találkozok. A gyerekeimnek egy részének az apja vagy anyja börtönben volt, de én mindegyikkel le tudok ülni beszélgetni. Ember emberhez tud közeledni, de ilyen falat, mint amit „ezekben”, sosem tapasztaltam…
***
Vagy megvédjük magunkat a sakáloktól, vagy levadásznak. „Ezek”.
MEGJEGYZÉS
1.) Parászka Borókáról amúgy az Amerikai Népszava, az Orbán-rezsimet nem éppen kedvelő online zuglap rántotta le a leplet, amikor megnevezte őt, mint a „dolgok tudóját”, azaz Parászka Boróka járt közben azért, hogy kizárólagossághoz juthasson a HVG az egyik „koronatanú” vallomásai ügyében. A mesterterv nem sikerült ugyan – osztotta meg szintén az Amerikai Népszava –, de Parászka lelepleződött. 2.) Mindenki megnyugodhat, itt nem rólam, hanem feltehetően Szabó Tündéről van szó. Azaz neki ajánlotta föl – megvallom, nem minden humor nélkül –, hogy megsegíti, ha Pulitzer-díjra ácsingózna.