Mert három mondatban őrjöngeni jó, hiszen három mondat semmire sem jó, csak arra, hogy jól(?) megmondjatok valamit. Többnyire a semmit, melynek ugyan van/lehet színe és szaga, de attól még az semmi marad. Tartalomügyileg…
Nem tudjuk és akarjuk megkerülni a Böjte atya körül kirobbant botrányt, melybe Böjte Csaba úgy keveredett bele, mint a Dévai Szent Ferenc Alapítványt vezető, ferences rendi szerzetes, aki nélkülöző gyermekek megmentőjeként intézményesült a Kárpát-medencei karitatív köztudatban. Is. És ez a legnagyobb baj vele. Hogy intézményesült, a keresztény értékrend ikonikus alakja, akihez így vagy úgy, de mindenkinek viszonyulnia kell. És a verbáliákban igencsak erős sáskahad csontig készül rágni őt, s azt a koncot, melyet a világ és az ember természete elé dobott. Hogy márpedig vannak olyanok, akik visszaélnek hatalmukkal. Betegesen…
Amúgy beteges az is, ahogyan ez a haladár őrület megalkotja saját hívószavait, melyekre egyként tud felhördülni mindenki, akinek adatott némi nyilvánosságra esély, és egy darab lájkkal többje van, mint annak, aki a közösségi médiát messze elkerüli. Ilyen hívószó például a “rendszerszintű”. Hogy márpedig a Böjte atyához köthető intézményekben “rendszerszintű” lenne/lett volna a gyermekbántalmazás, a szexuális zaklatás. Sőt, “rendszerszintű” az elhallgatás és eltussolás is, mert ez a fránya ferences (t)rendi [katolikus] rend már csak ilyen.
Rendszerszintű, mi? Hát mondok én rendszerszintűt nektek! Rendszerszintű az, hogy tizenkét éves gyereklányok szülnek az udvarhelyi kórházban, vér szerinti rokonuk hathatós “közreműködése” miatt. Nem lesz ebből átlátszó leleplezés, nem keresi senki ennek okait, nem kiált senki farkast országhatáron innen és túl, mert a hasonló borzalmas történetek rendszerszintűek. Mégsem keresi senki a felelőst, a szociális hálón tátongó lyukakat, és nem akarja fejét venni senki az ezért “felelős” hivatalnokoknak, a szakellátással megbízott szakembereknek. Mert túl nagy a rendszer — mondják —, nem állhat mindenki mellett egy rendőr vagy felelőssége tudatában vigyázó jelentőr. Érdekes módon, ha valóban rendszerszintű a jelenség, akkor az előbbi indokkal/magyarázattal tehermentesítik magukat a felelősség alól a nyilvánosság bajnokai. Hogy a nagy számok törvénye alapján mindig bekerülhet egy-egy elvetemült bármilyen rendszerbe. De várjál, nekik személyiségi jogaik vannak. Nem irkálunk ám itt róluk összevissza mindaddig, amíg jogerősen el nem ítélik, sőt, utána sem, mert a személyiségi jogok, na, azok bizony mindvégig maradnak az elítéltnél is. Ja, hogy Böjte atyára rá lehet önteni minden mocskot, mert úgy vélik egyesek, hogy ő közszereplő? Persze, közszereplő (is!), de nem azért történtek megbocsáthatatlan dolgok a hozzá köthető intézmények némelyikében, mert ő közszereplő. Hogy Böjte atyáról leszedjük a keresztvizet, de arra a bizonyos K. Sz. monogrammal “nyilvánosított” elítélt hírnevére úgy ügyelünk, mint a “szemünk fényére”, mert hát szegény pára!? Megkapta méltó büntetését, ő már nem, már nem ő a téma. De egyáltalán tudja még valaki, hogy itt ki(k) is a valódi áldozat(ok)? Velük miért nem foglalkozott és foglalkozik senki?
Elmondom. Mert ők valójában nem érdekelnek senkit! Mármint az áldozatok, a kivetettek. Ha nincs Böjte atya, akkor ülhetnének napestig abban a zaklatott sorban mindazok, akiknek a zügyét most az ún. “oknyomozásért” élharcoló (ál)civil szervezetek “támogatták” — forrásügyileg. Képzeljük csak el azt a pályázatot, melyben az szerepel, hogy amúgy [valóban!] rendszerszintű jelenséget lepleznénk le, de ugye, mind az áldozatok, mind az elkövetők neve ki lesz takarva a nagy oknyomozó cikkből, mert hát ugye… Utóbbi esetben nincsen intézményesített keret, nincsenek falak, melyeken belül vagy kívül lehetne maradni. A tizenkét éves gyermekanya magának az életnek (társadalomnak?) az áldozata, ahol nincsen felelős és felelősségre vonható. Mert ott csak áldozat van…
Ugyanakkor aljas, de minimum buta elvárás az is, hogy az Isteni gondviselésben hívő szerzetestől azt várjátok el, hogy úgy működjön, mint egy hivatásos jelentőr. Azt várjátok el, hogy ugyanúgy védekezzen, mint a jog szerint “elítélt”. Dehát ő nem ilyen, és nem is lehet ilyen, mint ahogy nem lehet ilyen egy hívő muszlim sem — hogy a globális párhuzamokat se hagyjuk elsikkadni. Az ő törvényei belülről fakadnak, akárcsak az ateistáké, s mint minden hitbéli meggyőzést: nem vitatjuk, hanem elfogadjuk. Mert ez az ő lelkiismereti, hitbéli szabadsága, mely fölött Istenen kívül más nem ítélkezhet. Hát ezért nem olvashattok szokványos, megszokott és elvárt “védekezést” Böjte atyától. Nincsen ő törvények fölött, szó sincs róla, de belső törvényeit nem ti ítélhetitek meg, ti hitevesztett írástudók(?) és névtelenségbe burkolózott fotelhuszárok.
És végül. Mondja már meg valaki, hogy akkor pontosan mi is ennek a boszorkányüldözésnek a célja? Hogy nem az áldozatok védelme és az áldozattá válás elkerülése, vagy nem a/egy [intézményi falakon túlmutató] jelenség felszámolása, az holtbiztos. Ti tulajdonképpen valamiféle jelképháborút folytattok frusztrált önkép(telenség)etek miatt. Teljesen mindegy, hogy teista vagy ateista, de farizeusok vagytok. Egykutyák!
