Szent Mihály templom 2016 nyara, Románia: a Ciolos kormány van hatalmon, és indulnak a pályázati kiírások az új – 2014-2020-as pályázati ciklusban. Mindenki a DNA-tól fél, hisz folyamatosan viszik el az embereket, 2015-ben meghurcolják Markó Attilát, majd folyamatosan a botrányok érik egymást. A romániai adminisztrációban mindenki fél, a korrupcióellenes ügyészség a csúcson – következményként a korrupció alul teljesít. Természetesen az adminisztráció is alul teljesít, nem tudja követni saját maga teremtette elvárásokat. Ekkor indult el az addigi legnagyobb romániai program, ami a műemlékek felújítását célozta meg.
A Közép Régióban (Hargita, Kovászna, Brassó, Szeben Maros és Fehér megyék), valamint az Észak Nyugati Régióban (Kolozs, Szilágy, Bihar, Szatmár, Máramaros, Beszterce-Naszód megyék) – vagyis a történelmi Erdély jelentős részén számos egyház, civil szervezet (és önkormányzat) várták, hogy megmentsük a történelmi emlékeinket.
Sikerült előtte is eredményeket elérni (pl. csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, Széki Református Templom vagy Kolozsvár és Erdély egyik legfontosabb műemléke a Farkas utcai Református Templom), de a romániai intézmények nem arról voltak híresek, hogy az erdélyi magyar értékekre kiemelten figyeltek volna. Ekkor, mi a RegioConsult csapatával már belesodródtunk az értékmentésbe, és elhittük, hogy meg tudjuk csinálni. Volt néhány sikeres történet mögöttünk, és egyértelmű volt, hogy nem a politikai döntések vagy a csúszópénzek fogják eldönteni, hogy hová jutnak a források. Tudtuk, hogy ebben az ökoszisztémában az nyer, aki jobb – Romániába elérkezett a tiszta verseny ideje. Szinte senki nem hitte ezt – csak páran gondoltuk azt (talán egymással hitettük el), hogy megéri. Akkor a RegioConsulttal a sok rossz döntésem miatt szinte csőd közelbe kerültünk, de belehajtottuk magunkat, és elhittük, hogy a 100-150 évenkénti műemlékmentést valahogy összehozzuk: romániai EU-s pénzből.
Városfalva
A kolozsvári Szent Mihály Templom úgy indult, hogy a néhai Kovács Sándor (egykori székelyudvarhelyi főesperes) azt kérdezte, hogy „meg tudjátok csinálni úgy a Szent Mihályt, mint a Farkas utcát?”. S aztán belevágtunk. Az székelyudvarhelyi Jézus Kápolna már 2008 óta „próbálkozott, hogy EU-s forráshoz jusson, akár a Dálnoki Református templom vagy a Nagyenyedi Vártemplom.
2016 nyara ezzel telt: nekifutottunk 2-3 alkalommal, a rendszer visszadobott. Kaján vigyorral mondta az egyik támogatási hatóság igazgatója: „hogy milyen kudarcból-kudarcba ugrálni”? Talán maguk a pályázók sem hitték, hogy nyerhetünk, hisz pl. Kolozsváron az Ortodox katedrálissal versenyzett „a mi Szt Mihály templomunk”. Abban az időszakban Dávid-Góliátosnak tűnt, hogy a romániai rendszerben két régióban (12 megyében) a források kétharmadát elhoztuk, magyar egyházak, civil szervezetek kapták meg az esélyt arra, hogy megújuljon a Szent Mihály Templom Kolozsváron, a Jézus Kápolna Székelyudvarhelyen, vagy a Nagyajtai Unitárius Vártemplom, és Désen ismét a város igazi központja legyen a református templom, vagy a Gyalu Várkastély megújuljon, és Rugonfalva református temploma is ékkő legyen. Ebben az időszakban 19 erdélyi magyar műemlék felújítására sikerült romániai EU-s forrást szerezni, és 2023-ra ezek restaurálása befejeződött. A projektek EU-s támogatás több, mint 141 millió lej volt, mindezt úgy, hogy senki nem tudta és nem merte politikailag támogatni a döntéseket. 2016 végén a döntések jelentős része megszületett, és elindult az a felújítási munka, aminek most érünk a végére. Ez az idő alatt sok helyen megfordult mindenféle ellenőrző hatóság, Románia hivatalos szervei egymásnak adták az ajtót – és mindent rendben találtak. Közben érkezett a Magyar Kormány részéről az a támogatáskiegészítés, ami segített, hogy a projekteket lezárjuk, az inflációt és a COVID-ot átvészeljük, de mind a 19 projekt esetében romániai EU-s pénzből valósítottuk meg a projektek jelentős részét, erre csak rásegített a magyarországi támogatás.
Valkó
Alapvetően ennek csak így van értelme: akkor tudunk versenyképesek lenni, ha minden romániai lehetőséget megragadunk, és a Magyar Kormány abban segít, amit valamiért – bár megpróbáltuk – de nem tudunk megszerezni itthon. Őszintén örülök minden Romániában megszerzett baninak, mert ez jár nekünk – több, mint 100 éve Bukarestbe fizetünk adót, itt kell versenyképesek legyünk, és Romániában kell maximális eredményeket elérjünk. Persze örülök a magyarországi támogatásoknak is, de néha lesütött szemmel: hisz sokszor kényelmesebb Budapestre menni és tartani a markunkat, mint az itteni versenykörülmények között jobbak lenni, mint a „versenytársak” – pedig lehet. Az igaz, hogy többet kell dolgozni, nem szabad hibázni, mindezt románul kell bizonyítani – de lehetséges. Hiszem azt, hogy az erdélyi magyarság akkor tud versenyképes lenni, ha Romániában jobb, és hatékonyabb, mint a „versenytársak”. Valamikor gyerekkoromban azt tanították, hogy „kétszer olyan jó kell lenni, mint mások, és akkor eredményes lehetsz.” S, ha még így sem jön össze valami, ha nem lehet egy „buta szabályrendszer” miatt, akkor lehet segítséget kérni Budapestről. Mi Magyarországnak partnerei kell legyünk, és nem kiszolgáltatott, szegény kistestvérek. Mindezt a saját lehetőségeinkkel el tudjuk érni, ha tudatosan erre törekszünk. A kisebbségi lét egy esély: ismerjük a magyar viszonyokat, a magyar kultúrát, de értjük a romániai viszonyokat is, így minden „piacon” több a lehetőségünk. Ja: hogy ezért többet kell dolgozni, mint másnak? Ez igaz – de ki ígérte meg, hogy valaha könnyű lesz?
