SzékelyCitrom

Vitát, kenyeret!

Mert vita nélkül savanyú lesz a kenyér és fordítva, ha nincs kenyér, aligha van/lenne kedvünk vitázni. Vitázni a szó nemes értelmében, hiszen voltak idők, amikor a vitapartnerek úgy ültek le egymással vitatkozni, hogy nem zárták ki annak lehetőséget, hogy ellenfelük álláspontjával állnak majd föl a vitaasztaltól.

Ezzel szemben ma mi van? Kard, ki kard, nem vitázunk, hanem párbajozunk, de ez sem igaz már, mert méreg és orvlövés, netán fojtogatás a „harci” eszköz, rétori (szó)fordulatok helyett. Hát ezért mondja azt a Székely Citrom, hogy az érdemi vita olyan, mint egy jó falat kenyér: megpusztulunk nélküle!

Mire vállalkozik a Székely Citrom?

Akár humorral, szatírával vagy viccel (ha nincs más mód), de rácsodálkozni azokra a jelenségekre, melyek közösségünket meghatározzák ugyan, de nagyon nehezen veszítik el tabu jellegüket, ezért teljesen komolyan nem „merünk” vagy tudunk beszélni róluk. Egyesek azt mondják, hogy valamiféle értékválságba lavírozta magát az emberiség, benne mi is, még akkor is, ha nem gondoljuk, hogy bármilyen világpotentát agyán csak egyszer is átsuhanna az az információ, hogy mi is létezünk. Mármint magyarok Székelyföldön, Erdélyben, Romániában, a Kárpát-Medencében, Európában, netán a világon.

De tehet bármit is a Székely Citrom?

Hitünk szerint igen, hiszen képesnek kell lennünk arra, hogy csak addig és annyira vegyük magunkat komolyan, amíg az nem megy az agyunkra. Közhelynek tűnik, de hányszor láttunk már kimúlni – nem fizikai értelemben – olyanokat, akik komolyabban vették önmagukat, mint amik és amilyenek voltak. Ezért igyekszünk önkritikával élni és reflektálni önmagunkra, netán hibáinkra is, ezért sok interaktív megoldással fogjuk „osztani az észt”, kíváncsian várjuk majd a reakciókat, kritikát is, és azokat bizony fel is dolgozzuk majd a Citrom hasábjain, nehogy már azt a látszatot keltsük, hogy a mindentudás bajnokai lennénk. Mert nem elég csak valamilyennek lenni, annak is kell látszani – hogy klasszikusokat is idézzünk!