Több mint tánc, életérzés...
(FORRÁS: KINDA BOTOND) Küszöbön az idei Táncháztalálkozó, melynek ismét Székelyudvarhely ad otthont, mint állandó helyszín. A szervezésről, a várható programról és – természetesen – az életérzésről is faggattuk a szervezőket.
– Szőke László: A 2023-as Táncháztalálkozónak, a különben sikertörténetnek, mi szerintetek az előzménye? Mitől nőtte, nőhette ki magát?
– Orendi István, az Udvarhelyi Néptáncműhely igazgatója: Szerintem az első és legfontosabb, hogy 1978-ban a világ első táncháztalálkozóját Székelyudvarhelyen szervezték meg. Mikor ezt először hallottam, azt mondtam, ez enyhe túlzás. De valójában nem az, mert Budapesten a ’80-as évek elején kezdtek táncháztalálkozót szervezni, tehát valóban ’72-ben Budapestről indult a táncházmozgalom, ’77 tavaszán Kolozsváron szervezték meg az első táncházat, és ’78-ban Székelyudvarhelyen szervezték meg az első táncháztalálkozót.
– Szőke László: Aztán jött egy tartós szünet…
– Orendi István: Hát jött egy szünet, mert öt éven keresztül szervezték, és aki a 80-as években élt, az tudja, hogy nagyon sok mindent betiltottak. Így jött egy igencsak hosszú szünet, ami 2010 utánra nyúlik át. 2014-ben, amikor a néptáncműhely igazgatója lettem, az első hetekben Budapestre mentem a magyar Táncművészetek Szövetségének a gyűlésére – mert az erdélyi hivatalos néptánceggyüttesek a tagok közé tartoznak –, és ott a néhai Deák Gyulával egy szobában laktam, és nála volt egy könyv, amit átlapoztam. Akkor olvastam először arról, hogy ’78-ban először Udvarhelyen volt táncháztalálkozó. Akkor kezdtem gondolkozni azon, hogy miután a Néptáncműhelyt rendbe teszem, és ’18-ra, amikor kerek évforduló lesz, szervezek egy táncháztalálkozót. Tervezünk, aztán nem minden úgy alakul. 2016-ban, amikor a Hagyományok Háza induló erdélyi hálózatának tagja lettem, beszéltem erről Kelemen Lászlóval, aki azt mondta: 2017-ben kell megszervezni, nem ’18-ban, ne várjunk tovább. Tehát 2017-ben kezdtük újra, amikor 40 éves volt az erdélyi táncházmozgalom, ugyanis 1977-ben négy erdélyi városban indult táncház: Kolozsváron, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen. Tulajdonképpen így indítottuk újra. Ünnep volt, hogy 40 éves az erdélyi táncházmozgalom.
A Táncháztalálkozó leglátványosabb eseménye. Vonul a népzene…
(FORRÁS: KINDA BOTOND)
– Szőke László: Forrásigényes egy ilyen rendezvény, azt hogyan tudtátok megoldani? Több száz a megszálló vendégek száma…
– Orendi István: Száznál több. Az első találkozónál – még főigazgatói minőségben – Kelemen László adta a rendezvény, szerintem máig is találó mottóját: Több mint 100 zenész, több mint 1000 táncos, több mint táncháztalálkozó. Az első kettő tény: zenészből van több mint száz, alvó vendég 500-600 van, ellátást 800-900 kapnak. Hogy tudtuk finanszírozni? Hát kis szerencsével, sok taposással, pályázatok, kapcsolatok, támogatók útján. A rendezvény ugye ingyenes, a nézők ingyen jöhetnek be, ezt szeretnénk is fenntartani. Ellenben ennek ára van. Ennyi embert etetni, itatni, honoráriumot fizetni nagyon nagy, 50-60 ezer eurós költségvetést jelent.
Első évben nagyrészt a Hagyományok Háza fizette, de már akkor törekedtünk arra, mi, udvarhelyiek, hogy minél kisebb legyen ez a támogatási arány, amivel a Hagyományok Háza be kell szálljon, mert minél több lábon állsz, annál stabilabb vagy. Belépett a helyi és megyei önkormányzat, pályázatokat nyertünk, támogatások érkeztek, de a legjelentősebb, legstabilabb anyagi, szakmai partner maradt a Hagyományok Háza, illetve a pár éve megalakult Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
– Szőke László: Térjünk át az idei találkozóra és a szervezési kérdésekre… Most a számok és együttesek, fellépők esetében mire lehet számítani?
– Kinda Botond, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány irodavezetője: Idén megpróbáljuk megközelíteni a tavaly is meghívottak létszámát, főleg a táncegyüttesek és a zenészek esetében. Sajnos az idős zenészek egyre fogynak, úgyhogy próbáljuk a még élő és még muzsikáló zenészeket meghívni, tiszteletből is. De fiatal zenészeink is gyarapodnak, hál’ Istennek, úgyhogy reméljük, hogy zenész meghívottból a százat idén is. Táncegyüttesi tagokból közel 250-300 várható, akiket el is szállásolunk.
– Szőke László: Mi volt a koncepció? Műkedvelőként táncol mindenki, de azért csak volt valami elképzelés, hogy milyen legyen a 2023-as találkozó az előzőekhez képest…
– Kinda Botond: Igyekszünk minden erdélyi tehetséget színpadra vinni, egy részét mi válogatjuk meg az együtteseknek, de vannak az erdélyi, helyi együttesek, akiknek úgymond „kötelező” a fellépés. Nekik nem szabjuk meg, hogy milyen anyaggal jöjjenek, de próbálunk olyan együtteseket hívni, akik megmutathatják saját tehetségüket, és így színesebb lesz a szombati nap.
– Orendi István: Kiegészítésként, az első évben, amikor a táncháztalálkozót szerveztük, meghatároztunk az akkori szervezőcsapattal egy alap koncepciót, elképzelést. Ebből azt visszük tovább, ami jól működött, persze, némi változtatással. Több, mint jelképes a találkozás a Patkóban, ahol a zenészek, táncosok közös mulatsággal várják a három irányból érkező vendégeket, mert Udvarhelyre, ugye, három főútról lehet érkezni; több száz embert várunk idén is a Patkóba. Hasonlóan, egy szombat esti gálaműsor is az esemény része, mely idén sajátos, ugyanis az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek szokásos évi találkozójára is itt kerül sor, Udvarhelyen. Ez lesz a szombat esti gálaműsor. Mindenki készül a saját fellépésével, majd péntek reggeltől szombat délutánig közös munka folyik, hogy kialakuljon a szombat esti gálaműsor. Ez most sajátossá teszi az idei műsort, hiszen ilyenre még nem volt példa. Fontos megmutatni, hogy mi, erdélyi hivatásosok képesek vagyunk összehozni egy jó és színvonalas gálaműsort.
– Szőke László: Együttes és együttes között van különbség, a minőségi mutatót hogyan határoztátok meg, ki az, akit meghívtatok, ki az, akit nem?
– Kinda Botond: A táncház egy amatőr néptánckedvelő mozgalom, nem igazán tettünk kötelezővé szakmai követelményrendszert…
– Orendi István: Igaza van Botinak, valóban amatőr mozgalomról beszélhetünk, de valójában azért ismerjük egymást, tudunk egymásról. A gálaműsor az teljesen más, ott hivatásosok határozzák meg a színvonalat. A szabadtéri színpad, ahol több, mint húsz amatőr együttes lép föl, egy másik történet. Őszintén: még nem ütköztünk abba a problémába, hogy valaki annyira gyenge legyen, hogy ne tudjon fellépni. Ez egy szabadtéri forgatag, rövid koreográfiák, folyton változó közönséggel; közben kirakodóvásár van, így áll össze valamiféle színes kavalkád…
– Tamás Vanda, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány munkatársa: Igyekeztünk azért tájegységek szerint meghívni együtteseket, hogy ne az legyen, hogy például Kolozsvárról húsz együttes jön és máshonnan egy sem. Tájegységenként választottunk, de nem minőségi szempontok szerint szűrtük a fellépő együtteseket.
– Szőke László: Én úgy láttam, hogy a látogatók többsége szervesen be is kapcsolódik. Ez szempont, hogy a vendégek ne csak a vásári hangulatból, hanem a táncból is kivegyék a részüket?
– Kinda Botond: Nyilván a program is számít, viszont azt illik elmondani, hogy Udvarhelyszéken szerencsére elég nagy számban táncolnak gyerekek is, felnőttek is, sokaknak van rendszeres kapcsolata a táncházzal, népzenével. Ennek köszönhető a Kasza Egyesület népzenészképzése, ami idén tíz éves lesz, de 13 éve tartunk folyamatosan felnőttoktatást, hat-hét éve gyerekoktatás is van, ezen kívül számos tánccsoport működik a városban és egész Udvarhelyszéken. Őket nem kell hívni, alig várják az eseményt…
– Tamás Vanda: Én úgy gondolom, hogy a táncháztalálkozónak, mint a táncházmozgalomnak önmagának is, van egy nagyon erős közösségépítő ereje valamiféle hovatartozási érzést nyújt, hogy jó ebbe a közösségbe tartozni. Nem csak profi táncosként, hanem amatőr, tánc- és népzenekedvelőként is. Azért állítottuk össze így a programot, hogy a műkedvelő és kézműves vásár résztvevője is részt tudjon venni olyan tevékenységekben, ami közelebb hozza őket ehhez a közösséghez és magához a táncházhoz is.
A szervezők…
(FORRÁS: KINDA BOTOND)
– Szőke László: Vannak olyan események, amelyek közvetve kapcsolódnak csak a néptánchoz, például a táncházas kvíz vetélkedő… Ezek hogyan kerültek be a programba?
– Orendi István: Rengetegen jönnek nem csak helyből, hanem Gyergyóból, Csíkszeredából vagy Vásárhelyről, Kolozsvárról. Nem tudsz mindenkit összegyűjteni csak azzal, hogy este lesz egy jó táncház. Másrészt, felmerült az is, hogy a táncháztalálkozó vándorrendezvény legyen, amit minden évben más településen tartunk meg. Két évbe telt, mire beláttuk, hogy ez a jó helyszín és nem csak azért, mert Székelyudvarhely jó helyen van, hanem azért is, mert tökéletes a mikróövezet: a Művelődési Ház, a városi park, a vendéglők, a sportcsarnok, minden 100-150 méteres körzetben van. Emellett a szervezésnél sem mindegy, hogy milyen önkormányzattal, milyen helyi rendőrséggel hogyan lehet együttműködni. Ennek is szerepe van abban, hogy ez a táncháztalálkozó végérvényesen Udvarhelyhez kötődik. A kvízről Boti tud mesélni…
– Kinda Botond: Ezt a táncház kvízt még 2017-ben raktuk össze egy székelyföldi szabadtéri táncházprogramba, amit igyekeztünk évről évre megszervezni, nagy érdeklődés mellett. Ennek, nyilván, nevelő jellege van: van benne táncháztörténelem is, de ez inkább szórakoztató és kicsit oktató jellegű, kétórás esemény. Idén tartottunk már nyolcat, és nagy sikere van.
– Szőke László: A Néptáncműhelynek honnan van szervező csapata, hiszen ez egy hatalmas rendezvény?
– Orendi István: Nem egy-két ember csinálja, és a Néptáncműhely csak egy részét teszi ki a csapatnak. Ne felejtsük el az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítványt, a Kasza Egyesületet, amelynek önkéntesei vannak. Összességében a szervezési munka oroszlán részét három-négyen végezzük, de ahogy közeledünk a rendezvényhez, egyre többen kapcsolódnak be.
– Tamás Vanda: Van egy önkéntescsapatunk, ahol több fiatal van. Nem csak a táncháztalálkozó szervezésébe-lebonyolításába, hanem egyéb programokon is besegítenek, részesei az egész évadnak.
– Szőke László: Hogyan hívnátok meg azokat, akiknek esetleg nincsenek élményei az eddigi erdélyi táncháztalálkozókról?
– Orendi István: Én mindenkinek elmondom, hogy milyen nagyszerű, amikor ott állsz annyi zenész között [a Patkóban]; ezt egyetlen videó, fotó nem tudja visszaadni, csak a személyes megtapasztalás, ami szerintem érvényes az egész rendezvényre. Ez egy olyan műfaj és mozgalom, amit kizárólag személyesen lehet teljességében megélni. Mindenkiben benne van ennek a kultúrának egy hajszálgyökere, ha idejössz, szárba szökken és itt ragadsz. Csak meg kell add az esélyt…
– Tamás Vanda: Én úgy fogalmaznék, hogy ez egyfajta életérzés, én személyesen mindig azt élem meg, hogy visszatérek a gyökereimhez, megélem valójában azt ami mindig is bennem volt, és mindig jelen is volt körülöttem. Ezt az életérzést, igen, meg kell tapasztalni, mert akkor tudod, hogy milyen, amikor visz az ár…
– Orendi István: Megihlettél. Ez nem az a hely vagy élmény, amibe bele tudsz tekerni, tovább tudsz gördíteni, ezt végig kell éljed…
– Kinda Botond: Mindenképpen át kell élni. Hogy zene van, tömeg van, zenés vonulás, előadások. Igazából bárki, aki kicsit is nyitott erre, megkapja a számára megfelelő programot, gyerektáncházak, népiviseletek; ha egy laikus betéved, biztos eltölt itt egy-két órát. Aztán már tervezi, hogy jöjjön…
– Tamás Vanda: Az is fontos, hogy idén igyekszünk ezt vizuálisan is megeleveníteni, megteremteni ezt az életérzést.
– Orendi István: Magyarán, mindenkinek szól. Ezért több, mint táncháztalálkozó… ¶
