A kastély három évvel ezelőtt A Tordától huszonegy kilométerre délkeletre, az Aranyos jobb partján települt ősi község már a bronzkorban is lakott hely volt, ahol később a rómaiak az itt vezető útjaik védelmére erődítményt is emeletek. E vidék ősidőktől a Gerendi családhoz tartozott.
Utoljára a Kemény család birtoka volt. A falu első kastélya az igen festői hangulatú Aranyos folyó menti dombra épült a 16. században a Gerendi család számára…
A kezdet kezdete: alapítók és a birtokosok
A falu első okleveles említése 1260-ban történik terra Gerende alakban, amikor a Torda vár tartozékából kivett földet tizenöt márkáért Sámson fiai: Jakab és Pál vették meg, aki alapítói lettek a Gerendi családnak. Az e családból származott Péter fia, Miklós mester 1289-ben, a szepesi vár ostromakor a király jelenlétében tanúsított vitézség jutalmául kapta meg más falvakkal együtt új adományául villa Gurgodot.
A fellegvár
Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című munkájából derül ki, hogy a fent említett család egyik tagja építette itt fel azt a várkastélyt, melyet az 1547-ben kelt oklevél fellegvárnak (arx) nevez.
Ekkor Gerendi Benedek a gerendi vár porkolábjának, Vitalisnak bizonyos birtokokat kötött le adóssága fejében.
A Gerendiek építettek tehát itt várkastélyt, melyet Apafi György 1553-ban Gerendi Erzsébet kezével megszerzett uradalmával együtt. Ezután Apafi–, majd Báthori–, később Jósika-birtok lett.
Az 1600-as évek elején a birtok egy része ismét a Gerendieké lett, míg a másik részét Bethlen Gábor 1619-ben Kemény Boldizsárnak–, majd 1647-ben I. Rákóczi György egész Gerendet a várkastéllyal együtt a később fejedelemmé választott Kemény Jánosnak adományozta. Ez időtől e család birtoka maradt a 20. század elejéig.
Korabeli felvétel a kastélyról…
A kastélyépület és a műemléktemplom
Az Aranyos folyó partján álló várkastélyt a 17. században átalakították. A jelenlegi formájában barokkos, L alaprajzú kéttraktusos épület mindkét szárnyához egy-egy ötszögű torony kapcsolódik. A kastély kétszintes – földszint és emelet – manzárdtetős, és alápincézett.
A kastély szomszédságában áll az aranyosgerendi református templom – erre a későbbiekben még visszatérünk–, melynek elődje valószínűleg Gerendi Jakab 1268 utáni építkezése. A 15. század elején ennek helyére és anyagából épült a mostani templom.
A reformáció gyökereket ver a településen
Dr. Fekete Albert, Az erdélyi kertművészet – Maros menti kastélykertek című könyvében arról ír, hogy a birtokos családok az egyház szerepét kiemelten hangsúlyossá tették Aranyosgerend életében. A 16. században Gerendi János, Torda vármegye főispánja és Anna nővér unitáriussá lett, és ezáltal gyökereket vert a településen a reformáció. Később az Apafi-családdal az evangélikus vallás virágzott, melyet a 17. században Kemény János emelt az udvari papság méltóságára.
A tordai sót az Aranyos vizén szállítják
A katonai felmérések alapján néhány, a kastély közvetlen környezetében lévő gazdasági épületre, valamint a folyó kanyarulatát levágó csatorna vizét hasznosító malmokra következtethetünk.
Fekete véleménye szerint a vízimalmok létezését támasztja alá az is, hogy mivel a tordai sót az Aranyos vizén szállították, a sóshajók által malmaikban és gátjaikban okozott károk sókamara általi megtérítését 1378-ban Lajos király, majd Zsigmond (1391-ben), továbbá Mátyás (1475-ben) és Ulászló (1499-ben) is elismerte.
Az egykori reneszánsz kert
A legkorábbi gerendi kertre vonatkozó adataink az Erdélyi Fejedelemség idejéből származnak. Stirling Jánost parafrazálva, Gerenden egy 1653-as inventárium szerint úgynevezett „lugasos-veteményes-gyümölcsös” reneszánsz kert létezett, melynek hossztengelyét egy szőlőlugas jelölte ki, ehhez pedig merőlegesen kapcsolódott három meggy– és szilvafákból kialakított lugas.
A geometrikus alaprajzi rendszer, melynek középpontjába egy filagóriát helyeztek el, egyértelműen díszkerti elemeket jelöl. A filagória-szőlőlugas kompozíció gyakorta megjelent az erdélyi reneszánsz kertekben.
Egy nyolc évvel későbbi összeírás újabb filagóriát és halastavakat is említ:
„…az haltartó tók előtt vagyon egy jó sendelyes hélyazatú filegoria, melynek egymáson két háza kerekdeden építtetve, körös-körül gyalult deszkákkal deszkáztatot és párkányoztatott… körös körül szép rózsafákkal palántáltatott be…”.
Stirling minden valószínűség szerint a szomszédos gerendkeresztúri udvarház kertjére utal, mintsem az aranyosgerendi kastély közvetlen környezetére.
A zárt kastély
Szintén Fekete közlése értelmében az Első Katonai Felmérésből kivehető, hogy a falu temploma körül volt kerítve.
A kastély előtti gazdasági épületek többsége téglaépület, egyik közülük fából készült; ezek tömegükkel belső udvart képezve lezárják a kastélyt a település többi részétől. A későbbi ábrázolásokhoz képest a főút közelebb esik a kastélyhoz és a melléképületeihez.
A kastély három évvel ezelőtt
Az Aranyos erőteljesen meghatározta a terület használhatóságát
A kastély mögötti rész legmeghatározóbb eleme az Erdélyi-szigethegységben eredő, vízhozamát tekintve meglehetősen szeszélyesnek nevezhető Aranyos folyó, mely a felmérés szerint még erőteljesen meghatározta a terület használhatóságát. A kastélytól legtávolabb eső folyószakaszon az Aranyos folyása két mederre oszlik, kiterjedt szigetet képezve.
A kastély dombra épült, melyről meredek rézsű vezetett le a birtok többi részére. Ez a rézsű végighúzódott az Aranyos mentén – a falut érintő szakasz teljes hosszában –, árvízvédelmi jelentősége lehetett.
A kastély erősödő térszervező szerepe
A Második Katonai Felmérés térképén a templom körülkerítése megváltozik, szabályos szögletes vonallal határolt.
A főút kastély előtti szakaszát kiszélesítették, szabályos szerkezetű utcákat alakítottak ki, és így jöhettek létre a kastély és a főút közötti szabályos négyszögletes területek, esetleges előkerti részek, melyek fasorral határoltak. z eddig két elkülönülő településrendszerből álló Aranyosgerend ekkorra már kezd összeépülni, és erősödik a kastély központi, térszervező szerepe.
A kastély mögött a sziget már nem látható, az Aranyos fő folyása áttevődött az új mederbe. A terület vízrendezése és gazdasági hasznosítása céljából a kastélytól délre eső részen csatornát alakítottak ki, melynek vízellátását az Aranyosra épített gát segítségével tudták szabályozni.
A csatorna tóvá szélesedik
A csatorna vizét malom hajtására is használták, melyre korábbi feljegyzések is utalnak. A térképen megfigyelhető, amint a csatorna a területhatár szélén tóvá szélesedik, mely valószínűleg szintén gazdasági és nem kertművészeti indíttatásból létesítettek. A folyó kanyarulatán túli terület egy része is a birtokhoz tartozott, ezt mutatja a körülhatárolt rész, mely valószínűleg fás terület lehetett.
Az ismeretlen funkciójú erődítésszerű építmény
Egy korabeli metszet a kastély keleti homlokzatát ábrázolja a kert felől, bal szélén a templom épületével.
A kastély mögötti rész fákkal sűrűn borított, a folyó partján gazdasági épületek sorakoznak, a gémeskút és a legelő marhák a gazdasági hasznosítás bizonyítékai.
Az ábrázolt folyószakasz az Aranyos folyó vagy a kialakított csatorna lehet. A kép jobb szélén kivehető, az épület alapozásához kapcsolódó, ismeretlen funkciójú erődítésszerű építmény részben ma is megtalálható.
A folyópartra vezető út a kastélyt déli irányból kerüli meg, ahogyan napjainkban is.
A műemlék napról napra rosszabb állapotban van…
Sorainkat dr. Kálmán Attila történész is kiegészítette, miszerint Aranyosgerend kastélyának a mai állapota még egy példája a visszaszolgáltatások következményeinek köszönhetően kialakult furcsa helyzeteknek.
A kommunizmus idején állami gazdaság által használt épület viszonylag épen érte meg a kilencvenes éveket, habár a melléképületek legtöbbje eltűnt, a park nagyrészével együtt.
Ezért ma az épület egy holdbéli táj közepén áll. Az utolsó próbálkozások az épület megmentésére a kilencvenes évek második felében történetek, majd elakadtak.
A tulajdonjog körüli viták, pereskedések, amelyek tizenhatodik éve tartanak, azonban nem segítenek a műemlék állapotán.
Függetlenül ettől, elhelyezkedése – a Maros partján –, a kastély melletti középkori templom nagymértékben segítheti a turisztikai körforgásba való bekapcsolását.
Nem felejtve a kastély és az erdélyi magyarság történetében oly fontos szerepet játszó gr. Kemény József, br. Bánffy István emlékének az ápolását.
Akárhogy is állna a per, a B kategóriás műemlék napról napra rosszabb állapotban van és a megsemmisülés veszélye fenyegeti.
Közelmúltban készült felvétel a kastélyról…
Amit még mindenképpen tudni kell…
Felvezetőnket még ismételten kiegészítjük azzal, hogy Aranyosgerend település tehát az Aranyos patak partján, a második ármentes teraszon helyezkedik el.
A történelem lapjai igazolják, hogy a nevét egyes nyelvészek szláv eredetűnek tartják, viszont a régészeti és történelmi források alapján, csak úgy, mint más területein, a Kárpát-medencében itt sem lehet kimutatni azt a jelentős szláv expanziót, amelyet a talán kissé egyoldalú megközelítéseket alkalmazó nyelvészeti adatok alapján feltételeznünk kellene…
A kelta közösséghez való kötődés és a kultikus fémtárgy
A település az őskortól lakott terület, már bronzkori leletek is ismeretesek a területről.
Mégis a legfontosabb lelet az erdélyi területen a Krisztus előtti III. században megjelent, és mintegy százötven éven át regnáló kelta közösségekhez kötődik.
Egy kultikus fémtárgy, egy vadkant ábrázoló szobrocska került elő Aranyosgerend területéről, amely egyértelműen a keltákhoz kapcsolódik.
A kelta leletek után kiemelkedő jelentőségű a császárkori római hódítás emlékei, mivel a rómaiak az erdélyi rövid idejű megszállásuk során kiváló érzékkel ismerték fel Aranyosgerend geográfiai helyzetét, és az Erdély különböző irányai vezető Aranyos patak és Maros menti utak fontos találkozási pontját. Így erődöt emeltek az útjaik védelmében.
Még jobban visszalépve a történelemben: az első írásos említés
Az Árpád-korban is felismerték a terület jelentőségét, a folyó– és patakvölgyekben húzódó utak találkozási pontját és a sókereskedelemben betöltött szerepét.
Ugyanis az Aranyos patakon sót szállító hajók megrongálták a területen található vízi malmokat és a malomgátakat, és ezeket a károkat a sókamara máig fennmaradt írásban is elismerte Nagy (Anjou) Lajos (1378-ban), majd Zsigmond (1391-ben), Mátyás (1475) és Ulászló (1499) királyaink alatt.
A legjelentősebb történelmi és régészeti emléket a Gerendi család, a terület névadó családja emeltette.
Az Aranyos patak mentén található és egy kiemelkedő dombon várkastélyt emeltek, amelynek első említése 1547-ben egy oklevélben történt meg.
A már nem létező katolikus templom
Egy 1289-ben kelt birtoklevél alapján a Gerendi család – IV. (Kun) László királyunktól – már biztosan birtokolta ezt a terület.
Ugyanebben az időben, vagyis a 13. században, 1268-ban épülhetett egy katolikus templom is, de ez ma már nem látható, mivel egy nemzetközileg is fontos művészettörténeti elemeket tartalmazó, védett, máig fennmaradó templomot alakítottak ki a helyén, és az építőanyagának felhasználásával 15. század kezdetén.
A Jósika család telepeseket hoz a faluba.
Az oláh jobbágyok áttérnek a görög katolikus hitre. Aranyosgerend lakosságát 1599-1604 közötti általános pusztulás és pestisjárvány nagyon meggyérítette. Ezért a falu birtokosa, a Jósika család, telepeseket hozatott a faluba.
Ennek tudható be az oláh jobbágyok letelepedése a falu szélén. 1700 után az oláh jobbágyok áttértek a görög katolikus hitre, ezért Kemény József és Láng Anna 1795-ben egy kápolnát építettek számukra szintén a falu szélén.
A magyar lakosság általános terrornak van kitéve
A trianoni békeszerződést követő első két évben a magyar lakosság általános terrornak volt kitéve. Elkobozták vagyonaikat, amelyet a falu összetételét megváltoztató, betelepült románok kaptak meg.
1930-ban a két nagy etnikum számaránya megközelítőleg azonos lett, viszont a roma kisebbség kifejezetten magyarok oldalára állt.
Csak 1968-ban sikerült megváltoztatniuk a karhatalmistáknak a magyarság és románság közti arányt, az utóbbiak javára.
A reneszánsz gerendi kert
A 16. században Gerendi János, Torda vármegye főispánja és Anna nővére unitáriussá lett és ezzel a településen, Aranyosgerenden unitárius központ alakult ki.
Mindezen nevezetességek mellett a legkiemelkedőbb jelentőségű a középkor végén, az újkor kezdetén kialakított reneszánsz gerendi kert, amely hossztengelyében egy szőlőlugast, arra merőlegesen három, meggyfákból és szilvafákból kialakított lugas állt egy 1653-as írásos forrás alapján.
A lugasok által kirajzolt reneszánsz kert geometriai központjában egy díszkerti elemeket tartalmazó filagóriát alakítottak ki, majd a későbbi leírásokban még halastavakat is említenek.
A majdnem egyedinek mondható csatornarendszer
A fent leírtak szerint, a szomszédos gerendkeresztúri udvarház kertjére utalhat az írásos emlék. Bár az osztrák katonai térképek elemzése alapján Aranyosgerenden, az Aranyos mentén megfigyelhető olyan csatornarendszer, amelynek a vége tószerűen kitágul. Így nem zárható ki, hogy a patak vizével kisebb halastavakat tápláltak, mint az szinte minden kárpátmedencebeli folyó és patak mentén megfigyelhető a középkor és a kora újkor folyamán. Az Aranyos patak és a patak mentén húzódó árvízmentes teraszrendszer kifejlődése pedig alapvetően meghatározta a település és a termelés, földművelés és építkezés lehetőségeit, egy szűkebb térbeli sávba szorítva ezeket a gazdálkodási és társadalmi folyamatokat.
Az újbóli felépítés jelentős távol keleti turizmust vonna magához
A geomorfológiai – hidrológiai – domborzati adottságok következtében lenne kiemelkedő jelentőségű, hogy a ma már pusztulóban lévő, a 16. században kialakított és a 17. században átalakított, a tulajdonosok alapján Gerendi-Bánffy-Kemény családok által birtokolt, de már pusztuló kastélyt megvédjék, vagy legalább védtetőt kialakítva a további intenzív pusztulást megállítsák. Ugyanis terület igen jó geográfiai helyzetben van a Kolozsvár felé, vagy Székelyföld irányába utazó turistáknak, kereskedelmi utazók számára ideális helyszín lenne, a gerendi féle reneszánsz kert, főleg a szilva és cseresznyefák – lugasok újbóli felépítése pedig igen jelentős távol keleti turizmust vonna magához.
A templom magán viseli az évszázadok nyomait
Az aranyosgerendi református templom Erdély kiemelkedő jelentőségű műemlékei közé tartozik. A 13. század végén készült épület tömegében és térképezésében a románkort idézi, de magán viseli az azóta eltelt hét évszázad nyomait is. endkívül fontos kiemelni, hogy itt találhatóak Erdély legkorábbi építési feliratai, melyek megnevezik az építtetőket, a védőszentet és a templom építésének menetéről is képet nyújtanak.
A befalazott feliratos tábla
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból tudjuk meg, hogy a korabeli templomépítési szokásokhoz híven a szentély készült el a leghamarabb, erre utal a sekrestye szemöldökkövén levő felirat, melyből kiderül, hogy a szentély és a sekrestye már 1290-ben készen állt. A templom másik 13. század végi felirata a hajó déli homlokzatán került elő 1949-ben, ma a toronyaljban, a nyugati kaputól balra található. Az 1299-es esztendő minden bizonnyal az építkezés befejezésének évét jelöli, a feliratos táblát ekkor falazhatták be a déli homlokzat síkjába.
A templom a különböző vallású kegyurainak hite szerint más-más felekezet templomává válik
A 14. században kisebb gótikus átépítésen esett át a templom, ekkor készültek a torony második szintjének gótikus ablakai, a szentélyzáradék ablakai és a falképek.
A 16. század zivataros körülményei között az aranyosgerendi templom különböző vallású kegyurainak hite szerint más-más felekezet templomává vált, rövid ideig lutheránus, unitárius, majd ismét katolikus.
A templom kövei az ókori Potaissa romvárosából származnak
Az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtár szakvéleményezése szerint a templom alaprajza egyszerű: egyenes záródású szentélyből, hajóból és toronyból áll.
Déli bejáratához kis előcsarnok csatlakozik, mely egyben a kriptába vezető lépcsőt is takarja. A nyeregtetővel fedett, fehérre vakolt épület sarkait kváderek hangsúlyozzák. Kövei minden bizonnyal az ókori Potaissa romvárosából származnak, erről tanúskodnak a falszövetben felbukkanó, a legutóbbi restauráláskor kibontott és azóta szabadon hagyott római sírkövek töredékei és feliratos kövei.
A korai gótika stíluselemei
A toronyaljba belépve a korai gótika stíluselemeit magán viselő nyugati kapun át juthatunk be a belsőbe. A nyugati bejárat bélletes kapuja pillérekkel és oszlopokkal tagolt, három vízszintes sávban levélmustrák, maszkok, sőt egy kezdetleges emberalak díszíti. A szárkő tagozatai a félköríves oromzatban folytatódnak. Faragványait a viszonylag szerény művészi színvonal jellemzi.
Valamikor a hajó teljes felülete festett volt…
A templom falképei nem egyetlen periódusban készültek. Az első kifestésre valószínűleg a gótikus átalakításkor kerülhetett sor, erre utalnak a szentély mérműves ablakának bélletébe befutó festések is. A megmaradt részletek alapján arra következtethetünk, hogy a hajó teljes felülete festett volt, egyrészt vörös kváderköves díszítéssel, másrészt timpanonszerű, baldachinnal koronázott keretekben meg jelenő figurális ábrázolásokkal.
Megjegyzendő, hogy a templom történetiségét bemutató könyvből inspirálódhatunk a legjobban, amelynek szerzője a szintén marosvásárhelyi születésű Kolozsváron élő és dolgozó, az erdélyi reneszánsz korát legjobban ismerő dr. Kovács András művészettörténész.
A mostani állapot
Sorainkat Demján László műemlékvédő építész is kiegészíti… Erdélyben szaporodnak a felkiáltó jelek. Fájdalmas jelek, árva templomok és harangtornyok, udvarházak és kastélyok égbe kiáltó néma jelzései. A hajdani történelmi trilógia szerinti Erdélyország „aranykora” már csak kultúrtörténeti emlékek gyűjteménye, emléksora. Természetesen az írott emlékek utalásaiból csak a tárgyi emlékek még fennmaradt jelzéseit találhatja a mai kor múltért kutató avatott vagy kibic érdeklődője. A Szent István-kori templomépítések rendelete már idejét vesztette, szellemi erőnk, közösségi összetartásunk, fennmaradásunk ha fakultabban is, mégis ezeken alapszik. Már csak a halkuló harangszó jelzi, hogy ugyan még életképesen vagyunk, de az erkölcsi, megélhetési és elszigetelődési hanyatlásunk a körülölelő, balkániasodó tengerben már csak vészjelzésekre képes. Az aranyosgerendi és a kerelőszentpáli emlékegyütteseket ugyan visszakaphatták a tulajdonosok, a fő kérdés viszont, hogy az erőszakos államosításhoz képest milyen állapotban. Erre a mai állapotokra idézném Erdély egyik legelismertebb restaurátorának kegyetlenül igaz idézetét „…ha létezik felelős, az a román állam, ha pedig nincsen felelős, akkor nem létezik a román állam”.
Vannak ugyan kivételek, például a nemrégiben, közös magyar-román állami segítséggel helyreállított válaszúti Bánffy-kastély. Ez a Kolozsvár közeli ékszer mostani csillogása csak az erdélyiségünket haláláig publikáló Wass Albert születési helyének elhallgatásával valósulhatott meg. Nem borzasztó?
Egy fanatikusan bigott, egységes államvallással, valamint a sokasodó létszámú és a mi keresztény kultúránkkal szembemenő idegen közegben puritánul virágzó felekezeti gerincességet megtartani a mi transzilván művészetünk. Itt említeném meg báró Bánffy Farkas 2015-ben a Bálványosi Szabadegyetem „Megőrizni az épített örökséget” rendezvényének ránk vonatkozóan tömör és időszerű összegzését, miszerint „nem az a lényeg, hogy ki egy kastély tulajdonosa, hanem hogy az épített örökség örökké megmaradjon”. Egy ilyen, hajdanvolt békés udvarház és a szomszédságában árválkodó, éppen aktuális valláshullámoknak ellenálló templom még mindig büszkén tündököl az Aranyos dombháton. Igaz már mellé rondították az újkori honfoglalók kupolás, tilinkós, harsogóan tájidegen, időtálló betonkolosszusban bízók förmedvényét. A külcsín-belbecs fogalmát nem ismerők világát éljük.
Visszatérve a mi kis ékszerdobozunkhoz, gondolatban átfuttatjuk a már elveszett hasonló templomaink sorát
Véletlen folytán menekült meg a kiszsolnai templom beszakadt tetőszerkezetével kimosott 14. századi Giotto Navicella freskómaradványa, vagy a vermesi meszelés alatti középkori templomfal kincsei. Vannak végleg elveszett, a minden hatalmat bitorló ortodoxia által elfoglalt templomaink sora is, mint Lekence, Beszterce, Szászszentgyörgy, Nagyág vagy már a hívek és ajtó-ablak nélkül maradt Fehérvíz, Hadad, Páncélcseh, Borberek és könnyes szemmel sorolhatnánk még.
Nekünk Kukorica Jancsiból felcseperedett, világverő vitéz Jánosunk van, másik nációnak meg népnyúzó Jankóból kikiáltott nemzeti hős. Hát ezért cselekedjünk minden nap példás keresztényként, hadd vegyenek tanulópéldát rólunk és tetteinkről, nemzetünkről és az elődeink által épített örökségeinkről. Amit az ősök hátrahagytak nekünk, mindhalálig kötelességünk megőrizni és átadni unokáinknak ezt a szigorúan őrzött nemzeti rovancsot.
