Visszajön a nyomtatott sajtó kora, lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér. Erről szól ez a kissé szakmaira, netán elvontra sikeredett kiseposz; meg egy 23 éve született tanulmányról, mely ennyi idő alatt jól el is avult. De minden eleme nem évült el, ezért is érdemes vele foglalkozni. De miről is van szó?
Magyari Tivadar 2000-ben megjelent „A romániai magyar média” című tanulmányáról, melyben érdekes/egyedi szóhasználattal élve jelentette ki, hogy az erdélyi magyar média „aprofesszionális” + „akommerciális” is. Dr. Magyari Tivadar – saját, az RMDSZ-honlapján is elérhető CV-je szerint – sosem volt főállású újságíró, azaz nem élte meg a rögvalóságot e kies erdélyi magyar médiaprérin, de mégis összehozott egy viszonylag valósághű helyzetelemzést róla, még 2000-ben. Nagy visszhangja akkor sem volt, de mégis, sikerült neki rávilágítania az erdélyi magyar média szívritmuszavaraira, illetve, az ebből következő „animáliákra”. Sorolom…
Magyari Tivadar írja: A romániai magyar újságíró a legtöbb szempontból hasonlít a „mindenkori” újságíróhoz, azaz vallja az objektivitás szükségességét, ragaszkodik a politikai függetlenséghez és a sajtószabadság érvényesüléséhez. Megkülönbözteti azonban tőle (1) aprofesszionalizmusa, (2) literaturizáltsága és (3) akommercializmusa (…).
Az aprofesszionalizmus fogalma arra utal, hogy a romániai magyar sajtóban számos, máshol hatékonynak vagy értékesnek elfogadott szakmai követelményt nem ismernek vagy nem tartanak fontosnak, illetve helyettük sajátos követelményeket fogalmaznak meg. Sajátos szakmai eljárásrendszer és értékrend alakul ki, tehát tulajdonképpen alternatív professzionalizmus érvényesül (ezért szólunk inkább aprofesszionalizmusról és nem nonprofesszionalizmusról). Ez a beállítódás egyaránt jellemző a fogalmazásra, a laptördelésre, az interjúzásra, a tudósításra, a hírszelekcióra, sőt, megjelenik az újságíróképzésben is. Gyakori, hogy a romániai magyar sajtótartalmak nem követik azokat a megszokott eljárási módokat, amelyek máshol alapvetőek és rutinjellegűek – ilyen például a hír elkülönítése a kommentártól, az érzelmi túlfűtöttség mellőzése, a távolságtartás, a hírszelekció rutinjai (vö. McQuail 1994:213-220). A kisebbségi sajtók működtetésében mindenhol inkább előfordulhat az amatörizmus, mert a kisebbségi közösségek rendszerint kis létszámúak, szórványszerűek, nem jelentenek különösebb potenciális reklámközönséget, és így a sajtótevékenység alkalomszerű, mellékes, önkéntes, „mozgalmi” jellegű (idézet vége).
Zseniális. És idejétmúlt!
Zseniális, mert helyesen keresett és talált Magyari olyan kifejezéseket a kisebbségi magyar médiára, melyek annak természetét többé-kevésbé találóan írják le. Az alternatív professzionalizmus csak formailag, inkább technikai értelemben tér el a hagyományos, nagybetűs angolszász médiakultúrától és gyakorlattól: a kisebbségi magyar média inkább a technikai minőségen kénytelen spórolni, azt áldozza fel először. A tartalmi különbözőség ismérve a hagyományos vagy inkább main-
stream [többségi] médiához képest a kisebbségi, azaz a hangsúlyosabb etnikai dimenzió, mely természeténél fogva szinte minden kisebbségi médiamunkást „kísér”, meghatározza újságírói identitását. Tartalmi vonatkozásban ez az oka az ún. alternatív professzionalizmusnak és nem az általános (többségi) médiaszakma szabály- és hagyománykövetéséhez való igazodás hiánya. Az akommercializmus oka pedig a mindenkori tulajdonosi szerkezetben keresendő: erdélyi magyar közéleti médiumot kizárólag piaci alapon nem hoz(ott) létre és nem működtet(ett) tartósan senki.
Ugyanakkor, az a társadalmi környezet, melyből a fenti tanulmány szerzője, Magyari Tivadar információit merítette, teljesen megváltozott. Az elavulásra röpke 23 év is elég volt. A közösségi média hír- és információdömpingjével szemben elveszítette a versenyt a hagyományos média. Sőt, a halálát is okozhatja ez az új környezet, amennyiben nem következik be az önmeghatározásban valamiféle paradigmaváltás. Többé nem a tájékoztatás a feladata, küldetése és megélhetési forrása a hagyományos médiának (legyen az kisebbségi vagy többségi), hanem a tájékozódás, az eligazodás segítése, a haszontalan vagy hamis információk szűrése. Egy kis bizakodással azt is mondhatnánk, hogy amennyiben megtörténik ez a szakmai-tartalmi paradigmaváltás, akkor a közösségi hálózatok kora meghozhatja a hagyományos és/vagy nyomtatott sajtó reneszánszát. Minden gondolkodó embernek ugyanis szüksége van „pihenésre” ebben az őt folyamatosan bombázó információs viharban. A nyomtatott sajtó hozhatja el az ún. éber pihenés perceit-óráit, melyre minden gondolkodásra hajlandó (hajlamos?) embernek szüksége is van.
Ráadásul: a nyomtatásban megjelenteket nem lehet törölni, folyamatosan változtatni. Amit kinyomtatunk, az ott is marad, papíron. Offline módra is szükség van néha egy kis túlzással: biológiai kényszer, „lejönni a szerről”.
Ezért is született meg a Székely Citrom…