Mintapolgár lett az egykori Viszkis rablóból. Ambrus Attila a ’90-es években harminc pénzintézetet fosztott ki hat év alatt, dúskált a pénzben és a nőkben, de végül keményen megfizetett a bűneiért. 2012-ben szabadult a börtönből, azóta minden erejét családjának, 2 gyerekének és új hivatásának, a kerámiázásnak szenteli. Ha nem vásárokban árulja a portékáját, akkor csapatépítő workshopokat tart, de hívják iskolákba is, ahol arról beszél, hogyan állt fel a padlóról.
– Annak idején 13 évet kellett ülnie bankrablásért. 44 évesen szabadult, családot alapított és keramikus lett. Mindig ennyit pörög?
– Folyamatosan talpon vagyok, hétköznap a műhelyben dolgozom, a gyerekekkel és a kutyákkal foglalkozom. Hétvégenként vagy vásárokban árulom a portékát, vagy csapatépítő tréningeket tartok a jurtámnál. Rengetegen járnak hozzám workshopokra, céges feltöltődésekre. Kerámiázunk, korongozunk, sütök-főzök nekik, este elborozgatunk, és nagyokat dumálunk. Leginkább arról tartok motivációs beszédet, hogyan építettem újra az életem. Sikerélményt is nyújtok, hiszen a közösen elkészített kerámiákat később kiégetem, és ki is postázom az alkotójának.
– Tősgyökeres csíkszeredai lévén mennyire élő a kapcsolata a szülőhazájával, Erdéllyel?
– Mivel édesanyám másfél éves koromban elhagyott, hozzá nem kell hazajárnom. Viszont óriási az örömöm, hiszen idén végre részt tudok venni a Csíksomlyói Búcsún, az egész családommal, a feleségemmel és a kisgyerekeimmel együtt. Nagyon hiányzott már, utoljára a ’70-es években, a néhai nagymamámmal jártam Csíksomlyón. Nagyon sokat gondolok a nagymamámra, mindig felkeresem a sírját, az apáméval együtt. Pünkösdkor Csíkdánfalván közönségtalálkozót szerveztek nekem, van bennem várakozás, kíváncsi vagyok, hogy kik jönnek el. Amúgy rendszeresen járok Erdélybe és a Partiumba, a Kolozsvári Magyar Napokon rendszeresen árulom a kerámiáimat. De én elsősorban azért megyek haza, mert fontosnak tartom, hogy megmutassam a gyerekeimnek a székely gyökereimet. Voltunk már a kicsikkel Erdélyben, és bár nem egyszerű dolog gyerekekkel utazni, de megoldottuk, és remélem, élvezték is. Őrzöm a szívemben a székely hagyományokat, bár 1988 óta Magyarországon élek, ott van vörös-fekete székely zászló a műhelyem oldalán.
– Igaz-e, hogy Böjte Csaba alapítványát is támogatta?
– Erős kifejezés, hogy támogattam, fogalmazzunk úgy, hogy segítettem nekik, viszont én ezzel sose hakniztam. Az egyik barátomé, a gyermekem keresztapjáé a Bujdosó Székely Étterem a fővárosban. Ő rendszeresen jár ki Böjte Csabáékhoz, én pedig küldök nekik kerámiákat. De erről még sosem beszéltem. Ha segítünk, akkor azt önzetlenül kell megtenni, és ne azért, hogy újságcikk legyen belőle.
– 13 évet ült börtönben, ami rengeteg idő. A rácsok mögött tanulta meg a kerámiakészítést. Gondolta volna, hogy ez lesz a megélhetése? Hogy ekkora sikere lesz?
– Amikor kimondták, hogy eredetileg 17 évre ítéltek, azt se hittem el, hogy egyáltalán túlélem. Az erdélyi gyökereim, az Istentől kapott konok vérem vitt előre, hogy nem fogok megtörni. Mivel korábban jégkorongoztam, a sportmúltamból hoztam magammal a fegyelmet, alázatot és kitartást. A börtönben lediplomáztam, és kitaláltam, hogy kitanulom a keramikus szakmát, arról viszont fogalmam se volt, hogy ebből meg lehet-e élni. Amikor szabadultam, egész kamiont pakoltam meg a dolgaival, ugyanis a keramikusként készített munkáimnak csak a felét kellett leadni a börtönben, a többit eltettem, hogy eladhassam. Amikor hajnali háromkor távoztam a börtönből, 37 ezer forint volt a zsebemben. Három hónappal a szabadulásom után mentem el az első vásáromra Péteriben, és két óra alatt 450 ezer forintot kerestem. Ekkor kezdtem megnyugodni.: ezt kell csinálni, ha ez működik. Persze a börtönmúltam és az ismertségem nagyon befolyásolja a forgalmam, emiatt nagyon utál sok keramikus. Mellettem szólnak azok az érvek, hogy évtizedek óta ezzel foglalkozom, három embernek adok munkát, és kizárólag magyar alapanyagokkal dolgozom. Tisztességesen el tudom tartani a családom belőle, és a Covid idején is dolgoztunk. Inkább eladtam az autómat, hogy ne kelljen elküldenem az alkalmazottamat.
– Jól tudom, hogy motivációs előadásokat is tart? Amelyeken arról beszél, hogyan illeszkedett vissza a társadalomba?
– Voltam már büntetés-végrehajtó intézetben erről beszélni, és Nagykanizsán a javítóintézetben is tartottam már előadást gyerekeknek. Esztergom környékén élünk, a helyi általános iskolákba már többször is meghívtak beszélgetni a gyerekekkel. Ilyenkor mesélek az életemről, és elmondom azt, hogy nem szerencsés lopni, rabolni, mert úgyis elkapnak. Elég sok ilyen jellegű megkeresés érkezik, amiket el is vállalok, ha belefér az időmbe. Természetesen egyetlen fillért se kérek az ilyen felkérésekért, mert fontosnak tartom a gyerekek támogatását. Az én gyerekkorom káoszba fordult, biztosan nem így alakul az életem, ha stabil gyökerekkel rendelkeztem volna. Mérvadó a gyerek háttere: milyen szülői és tanári háttérrel rendelkezik, tisztességes ember válik-e belőle vagy elkallódik. Úgy érzem, hitelesek a szavaim, és meg tudom szólítani a fiatalokat.
– Elvétve hallani olyan emberről, aki 13 év börtön után képes volt visszailleszkedni a társadalomba. Mi a titka?
– Nem tudom, mi a recept, teljesen személyiségfüggő, hogy kinek mi sikerül. Az viszont biztos, hogy a barátaim nélkül nem sikerült volna, hiszen az első időkben náluk húztam meg magamat. Egyetlen táskával engedtek ki a rácsok mögül, a barátaim fogták a kezem, és bíztattak, hogy talpra fogok állni. 13 év alatt már teljesen leépülnek az emberi kapcsolatok, és nincs az a nő, aki megvárna, de ezt nem is lehet elvárni. A visszailleszkedés egy összetett kérdés, a legfontosabb, az elhatározás, hogy már nem csinálok olyat, ami törvénybe ütköző. Konzervatív ember lettem, igyekszem megfelelni saját magam és a társadalom normáinak. Sosem csinálok s@gget a számból, ha A-t mondok, akkor az is lesz. Hála a jó égnek, az a gerincem is stabil, soha semmilyen formában nem hajoltam el, és soha senkit nem jelentettem föl.
Azért sem lehet visszailleszkedni a társadalomba, mert nem működik a pártfogói rendszer a szabadulás után. Senki sem tud érdemi segítséget nyújtani, a pártfogóm azt mondta nekem, hogy a hajléktalanszállót tudja megmutatni. Munkalehetőség nincs, a büntetett előéletű személyeket nem szívesen veszik fel dolgozni. Ellenben havonta vegzálják a szabadult rabot, hogy hol van, merre jár. Szóval, ezt egyedül lehetetlen megcsinálni.
– Mik a távlati szervei? Hol és hogyan szeretné magát látni 10 év múlva?
– Éppen ezt a kérdést tette fel nekem a Fókusz, amikor 2012 január 31-én kiszabadultam a börtönből. Elkezdtem sorolni a riporternek, hogy céget szeretnék létrehozni, majd családot alapítani, és kutyákra is nagyon vágyom. Minden sikerült, amiket kívántam magamnak. Persze, nem vagyok jós, ehhez elsősorban rengeteg munka kellett a jelképes segítség mellett. Ha megint kívánhatnék magamnak, akkor a Zsolnay gyár egy részét szeretném kérni. Lottózom, és többször volt már hármasom is, hátha egyszer beüt a ménkű. Ami viszont szinte biztos, hogy aláírtam Amerikában egy szerződést a Netflix-szel. Ha összejönnek a dolgok, és Isten is így akarja, akkor sorozatot forgatnak az életemről. Addig is, a családom mellett a kerámiázásnak élek, szerencsére a vásárlóim letették mellém és a termékeim mellé a voksukat. Látom a piacon, hogy mire van igény, és természetesen a személyes szimpátia mellett sokat nyom a latba, hogy használhatóak és praktikusak is a kerámiáim. De mivel álmodozó típus vagyok, mindig mertem nagyot álmodni. Az a legnagyobb vágyam, hogy 10 év múlva a gyermekeim nevelése mellett a Zsolnay gyár sorsáról és működéséről is én döntök. Mindenesetre panaszra nincs okom, nekem már így is szép és teljes életem van. A jó úton járok, semmiről se maradtam le, és sokan cserélnének velem.
