Senkinek nem fájhat az, ha néha-néha leülsz, és elmédben a múltadat kezded csiszolni. Elindulsz vissza és azokon a dolgokon próbálsz módosítani, amik már megtörténtek veled, és amelyekről a legtöbb ember elkönyveli, hogy azon már nem lehet változtatni.
Valahányszor időgépre ültem, soha nem a jövőm érdekelt, mindig a múlt történéseit próbáltam befolyásolni a jelen eszközeivel, … mert ez az én világom. Időutazásaim során, sokszor bonyodalmakat okoztak ezek a jelenből, múltba visszacipelt tárgyak. Így pakoltam be egy régi augusztusi estén édesanyámék kivénhedt bőröndjébe a vetítőgépet pár tekerccsel, és visszaröpültem vele az Úr 1486. évébe.
Mátyás udvarába a visegrádi várba érkeztem, ahol ámulattal vegyes szivélyességgel fogadott az Igazságos és udvarnépe. Csodálták ruháimat, a székely dialektust, amivel őket köszöntöttem, de főként az ócska bőröndöt próbálták átröntgenezni kiváncsi tekinteteikkel. A döbbenet akkor vett igazán erőt rajtuk, amikor alkonyat után összegyűlt az udvarnép, és én előhalásztam böröndömből az elemmel működő vetítőgépet, és a vár lovagtermének északi falára rávetítettem John Wayne „A félszemű” című klasszikus westernjét. Mikor a főhös megpörgette, majd elsütötte a hatlüvetűt, szerre aléltak el az udvarhölgyek, sikolyok, kiáltások és hörgések visszhangzottak fel a teremben.
A király kezéből is kicsúszott az aranykehely. A film után népszerűségem toronymagasra ugrott és főispánná tett volna Mátyás, ha udvariasan vissza nem utasítom. Óriási lakoma követte a házimozit, és mikor a borok elzsibbasztották az agyakat, bepakoltam időgépembe, és egy oszlop takarásából visszaillantam a jelenbe. Tudtam, hogy hétkor költeni fog édesanyám, hogy készülődjek és induljak iskolába. Másnap a király egy országos elfogatóparancsot adott ki ellenem.
„Hitünknek valljuk, hogy
a megtorlás a lét törvénye.
Holott létünk törvénye:
önmagunk legyőzése.”
/ Mahatma Gandhi /
Egy szelídebben fogalmazottat, mert a tipizált nyomtatványon ( … vagy ez még Guttenberg előtt volt ? … na mindegy! ) az „élve, vagy halva” szövegrész második felét kihúzatta iródeákjával. Tény, hogy nem találtak meg, és pár nap múlva már csak a bor hatásának tulajdonították a furcsa idegent, aki lövöldöző lovast varázsolt a lovagterem falára. Mátyás pedig exilíumra ítélte az eseményen résztvevő két krónikást, hogy az eset ne kerüljön be a Kódexbe. Szóval időutazásaim során, mindig balra indultam, a letűnt korok irányába. Hogy miért a múlt és nem a jövendő? Mert a jövőre nagyon sokan igényt tartanak és sérelemnek veszik, ha megkíséreled saját célkitűzêseid szerint megformázni.
Az ötödik osztály elejére tehető az a pillanat, amikor felkészületlenül beléptem az igazságszolgáltatók sorába. Éppen egy egyszerű, de számomra roppant komplikált matekpélda fölött számoltam a bárányfelhőket, amikor a húgom bőgve hazaérkezett, mert a szomszédgyerek pofon verte, fenéken billentette, és megtépte a haját. Sokat nem tünődtem az ok és okozat problematikáján, hanem húztam a cipőt és indultunk igazságot tenni.
A tettes egy pocsolya mellett álldogált, és egy óriásra felfújt, dülledt szemű varasbéka merülési szintjét szabályozta. A kívánt szint elérése érdekében egyszer belefújt, majd kis vizsgálódás után szippantott egyet a varangy végbeléből kiálló szalmaszálból, aztán elégedetten vízre bocsájtotta a szerencsétlent. A megtorló intézkedés rövidre és tartalmasra sikeredett. Miután számonkértem a sráctól a történteket, rövid időre felfüggesztette a mérnöki munkát, adott nekem egy pofont, egy seggberugást, a húgom is kapott egy frissítést, majd bőgve mentünk haza.
Az évek folyamán soha nem fordult meg a fejemben az, hogy visszaadjam a szomszéd srácnak a korrekciót. Igen ám, de ha most felülhetnék arra a bizonyos időgépre, akkor visszarepülnék térben és időben a néhai pocsolya mellé, s úgy csavarnám a történet fonalát, hogy bátor hősként maradjak meg húgom emlékezetében. Valószínű, hogy a Király is szívesebben nézte volna fellegpárnáiról azt a verziót, amikor acélos ököllel torolom meg a családomat ért sérelmeket. A dolgok ilyenszerű alakultával levonhatta volna azt a következtetést, hogy az ő halálával azért még nem veszett teljesen oda az igazság. Na?
